Tegnap délután vizsgáról rohantam ki a Keleti pályaudvarra. Mondhatom, lélekszakadva. Miközben futottam, el se tudtam képzelni, mi vár még rám.
Amint a pályaudvarra érek sietek is a pénztárhoz, hiszen már csak 15 percem van az indulásig, s körülbelül másfél óra míg újabb vonat indul szülővárosom irányába. Belépek a pénztárrész ajtaján, és minden kedvem azon nyomban elszáll. Már ami tudniillik valamilyen csoda folytán még lapult bennem. Egyetlen egy pénztár volt nyitva, s az előtt is kisebb sor, s mindez délután 2 óra körül. Kissé türelmetlenül,de kivárom a sorom, majd iszkiri az új menetrendes táblához, és semmi. A vonat legalább biztosan indul,de hogy melyik vágányról, az már passz. Még mindig rózsát érdelemnék, már ami a higgadtságomat illeti. Várok... A percek csiga lassúsággal telnek, miközben velem együtt jópár halandó lélek függeszti reménykedő tekintetét a kijelzőre, de az a fránya vágányszám csak nem akar feltűnni. Talán fél? Ki tudja?
Kereken 5 perccel a kiírt indulás előtt feldereng egy régi nóta bennem is: A vonat nem vár... Rohanás le az információhoz, ahol az ott ülő hölgy közli velem, hogy nincs még kiírva neki a vágányszám,de nézzem még jobban a kivetítőt, hisz valamikor csak kiírják. Kedvem lett volna odavágni neki, hogy túlságosan is nyugodt, mikor pár perc múlva tovarobog a vonat-nélkülem. :( Marathóni gyorsaságú lépcsőmászás, visszafolytott lélegzet, és... nem hiszi el nekem senki, de újfent a semmi köszön vissza nekem, mint kedves régi ismerősének, aki mindjárt vagy felrobban vagy elsírja magát. Az előbbi a valószínű. Végülis megszántak minket szerencsétlen halandókat, hiszen 2 perccel 14.10 előtt kiírták,hogy a 11-es vágányról indulunk. Kisebb tömeg kezdett el rohanni az épület keleti feléhez. Mikor belehuppantam lefoglalt ülésembe, bemondták,hogy 15 perc múlva indulunk. A fenébe, gondoltam magamban. Ezt miért nem tudták előbb közölni?!
Szegény angol nő a nagy kapkodásban rossz vonatra szállt. Nyugatra mentünk Zágrád helyett. Megörültünk neki, mikor két kalauzzal is találkoztunk, hisz mindjárt kiderül, Tatán szálljon-e le biztosan,s onnan hogyan juthat ki külföldre anélkül, hogy újra Pestre kelljen visszamennie. Na ez se jött össze. Vissza Pestre. Mint kiderült, a kalauzoknál már három éve nincs menetrend, s csak a saját vonalukról tudnak biztos felvilágosítást adni. Magyarországon belül azért még tudnak segíteni, de külföld esetén aztán végképp nem marad más választás, mint a helyi tarifával hívható zöld szám. Igen ám, de lenne itt egy icipici kérdés: Mit kezdjen ezzel az az idős ember, akinek mobilja sincs, hogy ez a szám bármikor hívható? Ha ritkán utazik vonattal, mert például csupán a régen látott unokákhoz ment fel pár napra Pestre,-de bármely település nevét ide írhattam volna-, és eszébe sincs, hogy megkérdezze az információn vagy éppen ideje nincsen rá, mégis hogyan jutok haza?
Nem kis meglepetést okozott az, hogy a menetrendet a kalauzoknak a saját fizetésükből kell megvenniük, hiszen így hogy tudnak segíteni az utasoknak? Az meg külön lahangoló, hogy 2 perccel indulás előtt írják ki a vágányszámot, nem is gondolva a nehezen menő idősekre, a kisgyerekesekre, ha már magunktól, felnőtt emberektől eltekintünk. :(
Végülis sikeresen hazaértem.
